Valamelyik nap egy nagyon “olaszos” jelenségről olvastam egy bejegyzést a Facebookon – ennek köszönhetően találtam egy szépséges és szemléletes példát az imperfetto használatának egy újabb módjára.
A bejegyzésben arról mesélnek, hogy Leccében az a szokás, hogy a nap egy bizonyos pontján, ebéd után mindig kikapcsolnak a jelzőlámpák és a fizetős parkolók ingyenessé válnak. Hogy ez a fajta lazaság egy milánói de még egy római ember számára is elképzelhetetlen: “Incroci fai da te” azaz “csináld magad kereszteződések” és ingyenes parkolók?
A poszt írója meg is magyarázza ennek a jelenségnek a hátterét: szerinte mindez azt üzeni, hogy “az élet szar (sic), sok fáradsággal, kielégítetlen elvárással, fájdalmas csalódással, az állandóan minket szorongató idővel…És akkor ott van pár óra minden nap, amikor kikapcs. Teljes leállás. Minden nap. Csak igyál egy kávét, vagy feküdj le fél órácskára. Ha pedig át kell kelned az úton, nézz balra, nézz jobbra, és ha nem jön semmi, kelj át. Úgysem jön semmi. 😀
Imádtam olvasni a szöveget (amit Te is elolvashatsz itt eredetiben: Lecce leírás ), majd belegörgettem a hozzászólásokba, és találtam egy számomra talán még csodálatosabb leírást. Ezt a szöveget az alábbi feladatban olvashatod.
(Ha a jobb felső sarokban található piros nyilacskákra kattintasz, ki tudod nagyítani – aztán kicsit kell oldalra vagy lefele húzogatnod a képet – bocsiiiii)
Hogy tetszett a leírás? Szerintem annyira magával ragadó, ahogy a hozzászólás írója, Francesca Zendoli, megosztja a gyerekkora egy bizonyos pillanata iránti nosztalgiáját!
Mikor elmentettem magamnak a szöveget, kizárólag a szépsége miatt tettem. Aztán rájöttem, hogy keresve se találhattam volna jobb szöveget arra, hogy bemutassam, hogy az imperfettót használjuk “múltbeli, szokásszerű, rendszeresen ismétlődő cselekvések kifejezésére”.
Ahogy ebben a szövegben is látszik, a leccei nyár minden délutánja így telt, a hangulat nekem nagyon átjön.
Ha gondolod, hallgasd is meg a szöveget, sőt, állítsd meg mondatonként, és ismételd el őket!
Tudod, ha nyelvet tanulsz, nagyon fontos, hogy
ne csak olvass és hallgass, hanem beszélj és írj is!
Itt pedig hozom a szöveg fordítását: Te is így értetted?
A napnak ezt az óráját szeretem a legjobban. Emlékeztet azokra a nyári délutánokra, mikor nagyon meleg volt és anyu nyitva hagyta az ablakokat és félig leeresztette a redőnyöket, hogy félhomályt teremtsen. Aztán azt mondta, hogy “megyek és ledőlök 5 percre”, és minden csendessé és nyugodtá vált. A mormogó mosogatógép, a csendes utca, a kertben éneklő kabócák. Szeretnék visszamenni időben, hogy élvezhessem azt a nyári békét, tudva, hogy minden megáll egy pillanatra, hogy aztán újrainduljon egy óra múlva. Hiába tudtam, hogy anyukám nem aludt, csak leheveredett, de mindig ott volt, ott volt. Mint a nosztalgia, ami nem enyhül soha. Egyszerűen leheveredett 5 percre a szomszéd szobában.
És vajon Te is tudnál a gyerekkorod egy ilyen jellegzetes mozzanatáról írni egy pár mondatos beszámolót? Hajrá, kezdj is neki, hogy a tudásodat rögtön fordítsd át aktív használatba!
